2008 Monostorapáti, felsős tábor. Valószínűleg minden résztvevőnek emlékezetes maradt ez a fiútábor. Táborlakó volt néhány napig Feri, a mangalica (aztán persze megettük). A közelünkben volt egy cserkésztábor, és hát adta magát a gondolat, hogy meghívjuk őket métázni vagy mosogatni - hogy visszaváltsák ellopott zászlójukat. Az elgondolást csak félig sikerült megvalósítani, ugyanis a kihívást nem fogadták el...
Bennem leginkább az maradt meg, amikor a 2008-as táborban egyik este megtámadtuk a cserkészeket.
A nagyok közül néhányan mikrobusszal mentünk a táboruk közelébe, ahonnan gyalog, majd kúszva haladtunk tovább. Párosával mozogtunk. Egy jó félórás kúszás után kiderült, hogy csak egy ember tud bejutni a táborukba. Így következett számunkra még egy 1 órás várakozás, ami egy szál pólóban és rövidnadrágban nem túl kellemes, ráadásul jómagam egy tüskés bokron feküdtem, így elég kényelmetlen volt. Aztán arra lettünk figyelmesek, hogy lámpákkal jönnek felénk és láttuk Tamás barátunkat, zászlóval a kezében, cserkészekkel a háta mögött felénk rohanni és azt ordítja hogy „futás van fiúk!”. Erre mindenki felpattant, (Kovács) Petit kivéve (aki a sportfelelősünk volt), ugyanis ő elaludt. Őt majdnem elkapták, de mikor a cserkészek látták, hogy mennyien állunk fel a fűből, már nem rohantak felénk olyan bátran. Mi persze ezt észre se vettük, csak rohantunk, mint a mérgezett egerek. A mikrobuszhoz érkezve nagy lendülettel beugráltunk, aztán gáz és hírünk se maradt, a cserkészek meg ott maradtak egy alsógatyával a zászlórúdjukon.
Bennem leginkább az maradt meg, amikor a 2008-as táborban egyik este megtámadtuk a cserkészeket.
A nagyok közül néhányan mikrobusszal mentünk a táboruk közelébe, ahonnan gyalog, majd kúszva haladtunk tovább. Párosával mozogtunk. Egy jó félórás kúszás után kiderült, hogy csak egy ember tud bejutni a táborukba. Így következett számunkra még egy 1 órás várakozás, ami egy szál pólóban és rövidnadrágban nem túl kellemes, ráadásul jómagam egy tüskés bokron feküdtem, így elég kényelmetlen volt. Aztán arra lettünk figyelmesek, hogy lámpákkal jönnek felénk és láttuk Tamás barátunkat, zászlóval a kezében, cserkészekkel a háta mögött felénk rohanni és azt ordítja hogy „futás van fiúk!”. Erre mindenki felpattant, (Kovács) Petit kivéve (aki a sportfelelősünk volt), ugyanis ő elaludt. Őt majdnem elkapták, de mikor a cserkészek látták, hogy mennyien állunk fel a fűből, már nem rohantak felénk olyan bátran. Mi persze ezt észre se vettük, csak rohantunk, mint a mérgezett egerek. A mikrobuszhoz érkezve nagy lendülettel beugráltunk, aztán gáz és hírünk se maradt, a cserkészek meg ott maradtak egy alsógatyával a zászlórúdjukon.
