A megérkezés izgalmakkal teli napja: mikor búcsút kellett venni Anyukádtól a veszprémi vasútállomáson... De a busz csak nem indult, mert még mindig vártunk valakit... Aztán a táborhely felfedezése, mikor észrevetted a zuhanyzókat... az a furcsa bizsergés a hátadon: fiútáborban zuhanyzó??? A regisztrációnál, amikor véletlenül rossz sorba álltál, s ez csak a negyed órás várakozás után derült ki! S emlékszel még a savanyúcukor ízére?
S a sátorállítás? Hogy rakná össze naponta kétszer szakadó esőben az, aki kitalálta! Hát hogyan lehet ilyen sátrakat tervezni!? Az egyik oldal nem illik a másikhoz, a zsineg nem feszít csak dönt... S, emlékszel mikor belegondoltál, hogy Neked egy hétig abban a sátorban kell aludnod? Abban a sátorban, aminek még alja sincs! Ez már azért aljasság!
Vagy mikor már ott szorongattad kezedben a kényelmes otthon utolsó küldöttét: a párizsis zsömlédet. Vagy a szalámis kenyeret! S már beleharaptál volna, hogy csillapítsd korgó gyomrod éhségét – hiszen már a többiek is esznek! –, hirtelen egy érces hang harsant: "Miért eszel?! Még nem imádkoztunk!"
Majd Gio végtelenül hosszúnak ható eligazító beszédét... hogy az erdőben nem szemetelünk, hogy a társunk sátrára nem vizelünk... A többi nem is lehetett fontos, mert már nem is emlékszel rá. Csak arra, hogy mikor Péter rázendített A dalra. Az az ének, mely azóta is benned zsong, ezt dúdolod azóta az utcán sétálva, ezt énekled a zuhany alatt, hogy: "Jóóó, a hangulat nálunk!..."
És akkor végre elmajszolhattad a szendvicset, s utána már mentél is volna vissza a sátradba egy kicsit pihenni, ám ezek kitalálták, hogy játszani kell... Egy kis altábori móka után elkezdődött a felejthetetlen British Bulldog! A küzdelem az életbenmaradásért... A szövetségi taktikák, majd az eszeveszett rohanás. Egy kis pihenés, egy kis kiabálás, majd rohanás... S amikor öt mamlasz STUFF veti rád magát, nincs menekvés. S miután elfogadtad a helyzeted, teljes erőbedobással szolgálod a másik oldalt... Egy kis pihenés, egy kis kiabálás, és rohanás, majd a másik felemelése.. S az az ostoba pókmászás a végén...
S bizony, ezen a délután volt a közös kis „körmenetünk is”, amikor Szűzanyával és a Feszülettel közösen énekelve átvonultunk a Szentélybe. S ki tudja honnan, még virágot is adtunk Szűzanyának…
De mivel mi hús-vér emberek vagyunk, ezért a lelki feltöltődés mellett fontos volt, hogy testünket is tápláljuk. Így jött el a vacsora ideje is! Ez volt az a pillanat amikor megfogalmazódott benned, hogy ezért már megérte eljönni! Mert ugyan jól főz anyu, és a szalámis szendvics sem volt rossz, de ez a vagonnyi virsli azzal a végtelen mennyiségű ketchuppal, majonézzel, mustárral, az a finom, puha, omlós belű kenyér… Igaz, volt egy-két kevésbé kedves alak, akik eléd álltak a sorban, de a vacsora… Ez mindenért kárpótolt!
Kár, hogy utána még fát kellett szedni, de ez is mit jelent ahhoz képest az élményhez, mit a tábortűz adott! Mikor százötvenen ülünk körben a hatalmas tábortűz körül, és torkaszakadtából énekeljük, hogy milyen jó dolga van a jó lovas katonának! Vagy az a fantasztikus dínó-diszkó! :)
Szóval volt miért hálát adni az esti imában! Tartalmas nap volt az első… Vajon mit hoz a holnap? – gondoltad magadban. Hát… emlékszel még? Na, de az már egy másik téma!
S a sátorállítás? Hogy rakná össze naponta kétszer szakadó esőben az, aki kitalálta! Hát hogyan lehet ilyen sátrakat tervezni!? Az egyik oldal nem illik a másikhoz, a zsineg nem feszít csak dönt... S, emlékszel mikor belegondoltál, hogy Neked egy hétig abban a sátorban kell aludnod? Abban a sátorban, aminek még alja sincs! Ez már azért aljasság!
Vagy mikor már ott szorongattad kezedben a kényelmes otthon utolsó küldöttét: a párizsis zsömlédet. Vagy a szalámis kenyeret! S már beleharaptál volna, hogy csillapítsd korgó gyomrod éhségét – hiszen már a többiek is esznek! –, hirtelen egy érces hang harsant: "Miért eszel?! Még nem imádkoztunk!"
Majd Gio végtelenül hosszúnak ható eligazító beszédét... hogy az erdőben nem szemetelünk, hogy a társunk sátrára nem vizelünk... A többi nem is lehetett fontos, mert már nem is emlékszel rá. Csak arra, hogy mikor Péter rázendített A dalra. Az az ének, mely azóta is benned zsong, ezt dúdolod azóta az utcán sétálva, ezt énekled a zuhany alatt, hogy: "Jóóó, a hangulat nálunk!..."
És akkor végre elmajszolhattad a szendvicset, s utána már mentél is volna vissza a sátradba egy kicsit pihenni, ám ezek kitalálták, hogy játszani kell... Egy kis altábori móka után elkezdődött a felejthetetlen British Bulldog! A küzdelem az életbenmaradásért... A szövetségi taktikák, majd az eszeveszett rohanás. Egy kis pihenés, egy kis kiabálás, majd rohanás... S amikor öt mamlasz STUFF veti rád magát, nincs menekvés. S miután elfogadtad a helyzeted, teljes erőbedobással szolgálod a másik oldalt... Egy kis pihenés, egy kis kiabálás, és rohanás, majd a másik felemelése.. S az az ostoba pókmászás a végén...
S bizony, ezen a délután volt a közös kis „körmenetünk is”, amikor Szűzanyával és a Feszülettel közösen énekelve átvonultunk a Szentélybe. S ki tudja honnan, még virágot is adtunk Szűzanyának…
De mivel mi hús-vér emberek vagyunk, ezért a lelki feltöltődés mellett fontos volt, hogy testünket is tápláljuk. Így jött el a vacsora ideje is! Ez volt az a pillanat amikor megfogalmazódott benned, hogy ezért már megérte eljönni! Mert ugyan jól főz anyu, és a szalámis szendvics sem volt rossz, de ez a vagonnyi virsli azzal a végtelen mennyiségű ketchuppal, majonézzel, mustárral, az a finom, puha, omlós belű kenyér… Igaz, volt egy-két kevésbé kedves alak, akik eléd álltak a sorban, de a vacsora… Ez mindenért kárpótolt!
Kár, hogy utána még fát kellett szedni, de ez is mit jelent ahhoz képest az élményhez, mit a tábortűz adott! Mikor százötvenen ülünk körben a hatalmas tábortűz körül, és torkaszakadtából énekeljük, hogy milyen jó dolga van a jó lovas katonának! Vagy az a fantasztikus dínó-diszkó! :)
Szóval volt miért hálát adni az esti imában! Tartalmas nap volt az első… Vajon mit hoz a holnap? – gondoltad magadban. Hát… emlékszel még? Na, de az már egy másik téma!
