Péntek
A levélkeresős akadályverseny napja…
Hogy mi volt előtte? Hogy mi volt utána? Mit számít? A tábor legnagyobb kihívása! Önmagunk legyőzése! S lám valóban: mennyi minden történt!
Legelőször Isti és Gio próbálták elmagyarázni, hogy mi van a térképen. Mert a térképen voltak folytonos és szagatott vonalak. Pöttyök és nyilak. Karikák és négyzetek. Betűk és számok. És ez mind együtt állítólag valami terület leképezése. Hát ez jó nagy hülyeség!
Volt aki nehezített verzióval vágott neki: a térképen nem voltak bejelölve a pontok, csak egy leírás bolt hozzá... Persze mint egy kicsit lejjebb kiderül, nem mindig ez volt a nehezebb út...
Emlékszel, mikor hulla biztosra tudtátok, hogy hol vagytok, ott kellett volna lennie a pontnak, s nem volt sehol? Vagy mikor követtétek a távvezetéket s a térképen jelölt egy vezeték helyett a valóságban három keresztezte egymást? A földutakról nem is beszélve: a térkép olyan régi, hogy még fekete-fehér, hát ne is csodálkozz, ha csak minden tizedik földút van rajta. Csak mert így nehéz akármit is megtalálni! S az az ebéd, amit adtak, az sem 6-8 fejlődő fiú szervezetének megfelelő mennyiségű táplálék volt…
És hány, de hány olyan pont volt, amihez hiába mentetek, mert már elszedték előletek az összes feladatot? Azt már meg se említsük, amikor egy erdőterület közepébe kellett volna menni, s az a terület egy áthatolhatatlan bozót volt. Ezt látván a vezetők, nem oda tették a levelet, s a térképen elfelejtették korrigálni… Így aztán kereshettétek…
Végül is mindegy, a kijelölt időpontban visszaértetek a táborba, ennél nagyobb szerencsétek nem is lehetett volna… Ugyanis ezután kezdődött a vacsorához szükséges összetevők árverése. A kaja-licit. A vezetők kreáltak valami pontszámot minden csapatnak, aztán uccu! Ki, mennyit tud, akar, és szeret! Volt ám ordibálás! A lovagok viszont gonosz módon egyesítették erejüket, megvették a főszakácsot, Rákóczi Lacit, s így persze mindent hasznosat meg tudtak venni. Nektek meg ordítani kellett, hogy egyáltalán észrevegyen Kiss Ádám titeket! Vagy amikor azt hitted, hogy ti nyertétek az árverést, és kiderült, hogy a mögöttetek álló felnőtteknek ítélték oda az árut! Vagy amikor a maradék kis összekuporgatott pontjaitokért az egyik társatok megvesz egy marék ehetetlen műanyag pingvint! De hála a licit utáni üzleteléseknek azért senki nem maradt éhen!
S mily jó volt az altábori tábortüzek mellett emészteni azt az elsózott, olajos vacsorát… Hát hiába: a jó szakács az aranyat ér!
S az esti elcsendesedés az Oltáriszentség előtt! S hiába! Te annyira akartál tényleg tiszta szívből virrasztani, de lehet, hogy több volt az alvás mint az ébrenlét! Sebaj! Az Úr színe előtt még az alvás is értékesebb!
Hogy mi volt előtte? Hogy mi volt utána? Mit számít? A tábor legnagyobb kihívása! Önmagunk legyőzése! S lám valóban: mennyi minden történt!
Legelőször Isti és Gio próbálták elmagyarázni, hogy mi van a térképen. Mert a térképen voltak folytonos és szagatott vonalak. Pöttyök és nyilak. Karikák és négyzetek. Betűk és számok. És ez mind együtt állítólag valami terület leképezése. Hát ez jó nagy hülyeség!
Volt aki nehezített verzióval vágott neki: a térképen nem voltak bejelölve a pontok, csak egy leírás bolt hozzá... Persze mint egy kicsit lejjebb kiderül, nem mindig ez volt a nehezebb út...
Emlékszel, mikor hulla biztosra tudtátok, hogy hol vagytok, ott kellett volna lennie a pontnak, s nem volt sehol? Vagy mikor követtétek a távvezetéket s a térképen jelölt egy vezeték helyett a valóságban három keresztezte egymást? A földutakról nem is beszélve: a térkép olyan régi, hogy még fekete-fehér, hát ne is csodálkozz, ha csak minden tizedik földút van rajta. Csak mert így nehéz akármit is megtalálni! S az az ebéd, amit adtak, az sem 6-8 fejlődő fiú szervezetének megfelelő mennyiségű táplálék volt…
És hány, de hány olyan pont volt, amihez hiába mentetek, mert már elszedték előletek az összes feladatot? Azt már meg se említsük, amikor egy erdőterület közepébe kellett volna menni, s az a terület egy áthatolhatatlan bozót volt. Ezt látván a vezetők, nem oda tették a levelet, s a térképen elfelejtették korrigálni… Így aztán kereshettétek…
Végül is mindegy, a kijelölt időpontban visszaértetek a táborba, ennél nagyobb szerencsétek nem is lehetett volna… Ugyanis ezután kezdődött a vacsorához szükséges összetevők árverése. A kaja-licit. A vezetők kreáltak valami pontszámot minden csapatnak, aztán uccu! Ki, mennyit tud, akar, és szeret! Volt ám ordibálás! A lovagok viszont gonosz módon egyesítették erejüket, megvették a főszakácsot, Rákóczi Lacit, s így persze mindent hasznosat meg tudtak venni. Nektek meg ordítani kellett, hogy egyáltalán észrevegyen Kiss Ádám titeket! Vagy amikor azt hitted, hogy ti nyertétek az árverést, és kiderült, hogy a mögöttetek álló felnőtteknek ítélték oda az árut! Vagy amikor a maradék kis összekuporgatott pontjaitokért az egyik társatok megvesz egy marék ehetetlen műanyag pingvint! De hála a licit utáni üzleteléseknek azért senki nem maradt éhen!
S mily jó volt az altábori tábortüzek mellett emészteni azt az elsózott, olajos vacsorát… Hát hiába: a jó szakács az aranyat ér!
S az esti elcsendesedés az Oltáriszentség előtt! S hiába! Te annyira akartál tényleg tiszta szívből virrasztani, de lehet, hogy több volt az alvás mint az ébrenlét! Sebaj! Az Úr színe előtt még az alvás is értékesebb!
